Bekövetkezett amit várni lehetett, a Real Madrid elnöksége menesztette Vanderlei Luxemburgót, a királyi gárda edzőjét. A brazil szakember helyére Juan Ramón López Carót, a tartalékegyüttes eddigi trénerét nevezték ki. Ami a spanyol bajnokság 14. fordulóját illeti, a Barcelona és az Osasuna továbbra is fej fej mellett áll a tabella élén, miután mindkét együttes idegenben győzött. A katalánok a Villarrealt verték 2-0-ra, a pamplonaiak pedig Málagából hozták el a három pontot.
Megnézem, mit rejt!
Kurnyikovától Zidane-ig - sportos linkajánló
Luxemburgo az ötödik edzője volt a Realnak két és fél év alatt, és mindössze 11 hónapot töltött a madridi kispadon. A brazil tréner utódjaként a Marca Fabio Capellót, Rafa Benítezt, és José Mourinhót emlegeti, kérdés, hogy tudnak -e olyan feltéleket kínálni a Realnál, hogy a Juventus, a Liverpool, vagy a Chelsea mestere otthagyja jelenlegi állomáshelyét.
Miközben Madridban nagy a felfordulás, addig a Barcelona a béke szigetének számít, pláne, hogy a katalánok zsinórban hetedik bajnokijukat nyerték meg. Pedig a Villarreal is kiváló formában várta a rangadót, de nem bírt a Barca védelmével, miközben a gránátvörös-kékeknek egy hazai hátvéd is besegített, Ronaldinho szabadrúgása után ugyanis Penáról pattant a kapuba a labda.
A második félidőben Deco lövése is irányt változtatott egy Villarreal-játékoson, de a portugál középpályásnak írták a találatot, így alakult ki a 2-0-s Barca-győzelem. Az Osasuna tartja a lépést a bajnokkal, a piros-feketék a Málagát verték. A vasárnapi játéknap a vendégekről szólt, a Barca és az Osasuna mellett a Zaragoza, a Valencia, a Deportivo és a Mallorca is sikeres túrát zárt, csak a Racing tudott pontot szerezni házigazdaként, miután 0-2-ről állt fel a Real Sociedad ellen.
Primera División, 14. forduló:
Cadíz - Real Zaragoza 1-2 (1-0)
gól: Enrique (17.), illetve Cani (69.), Ewerthon (70.)
Alavés - Real Mallorca 0-3 (0-1)
gól: Victor (45., 53.), Iuliano (65.)
Espanyol - Valencia 1-3 (0-2)
gól: Coro (63.), illetve Angulo (15.), Villa (43.), Aimar (60.)
piros lap: Albelda (77., Valencia)
Racing Santander - Real Sociedad 2-2 (0-1)
gól: Antonito (68.), Riesgo (88., öngól), illetve Novo (21.), De Paula (51.)
piros lap: Uranga (81., Real Sociedad)
Villarreal - Barcelona 0-2 (0-1)
gól: Pena (24., öngól), Deco (63.)
piros lap: Márquez (88., Barcelona)
Málaga - Osasuna 1-2 (1-2)
gól: Nacho (37.), illetve Webo (23.), Valdo (41.)
Sevilla - Deportivo 0-2 (0-2)
gól: Diego Tristán (24., 11-esből), Del Amo (41.)
piros lap: Maresca (25., Sevilla), Daniel Alves (68., Sevilla)
[origo]
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Rozogán és leüvöltve is veszélyes a Chelsea
Az eddigiek alapján nem valószínű, hogy a Bayernt agyonnyomják majd a hazai pálya miatt ránehezedő elvárások a Bajnokok Ligája döntőjében. Míg Ribéryék eddig is ...
Tényleg a legjobb csapat nyeri a BL-t?
Szinte mindenki Real Madrid-Barcelona álomdöntőt várt a Bajnokok Ligájában, de végül mindkét spanyol sztárklub elbukott az utolsó akadályban, így a Bayern München és a ...
Szerencsejátékot csináltak a kajak-kenuból?
Galla Miklós szerint a vízben születik majd meg a magyar csoda londoni olimpián, míg Farkasházy Tivadar a sportágak lebutítása miatt bosszankodik, úgy véli, lassan egy ...
Pálinger térden csúszva búcsúzott, a Fradi legjobbja kiborult
Időntúli hétméterest hárított, majd térdét sem kímélve szurkolói elé csúszva ünnepelte aktív pályafutása utolsó aranyérmét Pálinger Katalin, miután a Győr ...
Mazda CX-5 2.0 AWD
Az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új koncepció, de a régi Mazdákat jobb volt vezetni.
Marad a képernyőn a Heti Hetes, de csatornát vált
Nosztalgikus hangulatban teltek a Heti Hetes 500. adásának első percei.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.